A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai a Vajdaságban

Pap Tibor

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai
a Vajdaságban

Társadalomelméleti bázisú elemzés az intézmény kialakulásáról, szerepéről, valamint az egymástól lényegi jegyekben eltérő társadalmi nagycsoportok helyzetének egyazon intézmény révén történő kezelhetőségéről

A Vajdaság Szerbián belüli elkülönültségét, kulturális és politikai másságát, szokás a tartomány etnikai sokszínűségével magyarázni. (Ami ma már egyre kevésbé védhető álláspont.) Az intézmények szintjén ezt az elkülönülést az egyes korok autonómiát megtestesítő politikai (képviseleti/döntéshozatali és forrás redisztribúciós/allokációs) testületei és azok társadalmi elfogadottsága jelenítik meg.

Az etnikai sokszínűségre visszavezetett különbözőség-érvelést ránézésre sem tartom védhetőnek (a terület lakóinak ma bő kétharmada szerb, azaz többségi etnikumhoz tartozó). A közösségek évszázados együttélésnek történelmi tudata már inkább látszik megfelelő kiindulási alapnak. (A nem frissen érkezett többségiek identitásának alakulására minden bizonnyal hatással lehetett az együttélés.) Írásomban a „területen kívüliség” korántsem problémátlan fogalmával jellemezhető, sajátosan szerbiai intézmények, a nemzeti tanácsok bemutatásával szeretném értelmezni azokat a kisebbségpolitikai viszonyokat, amelyek a Vajdaság kívülállók számára ránézésre is érzékelhető másságát explicitebbé teszik.

A politikaelmélet általában beéri azzal, hogy demokratikus deficitként kezelje a politikai rendszerben észlelhető kisebbségspecifikus anomáliákat. Álláspontom szerint ezek a jelenségek korántsem tudhatóak le ennyivel. Azok ugyanis nem puszta demokratikus deficitek (a demokratikus intézmények működtetése során fellépő, a működtetőknek felróható elégtelenségek; a rossz gyakorlatok megjelenései), hanem a demokrácia deficitjei: a többségi elvű döntéshozatal belső ellentmondásai során fellépő anomáliák, amelyek elsősorban nem az intézményeket működtető (jó esetben gondatlan, rosszabb esetben elnyomó) többségi társadalom számlájára írandóak, hanem a demokrácia lényegi (immanens, endogén) sajátosságai. Ezeket a többségi elvre alapuló demokráciák önmagukban nem képesek „kezelni”. A belőlük eredő társadalmi feszültségek kiküszöbölésére, csökkentésére, a politika alaptermészetét megjelenítő, mindenkire kötelező döntések hatékony meghozatalára külön kiegészítő intézményeket tanácsos kialakítani – a nemzeti tanácsok is ilyen intézmények.

A tanulmány letöltése

Hozzászólások lezárva.