Vajdaság mezőgazdasági jellemzői

Kovács Sárkány Hajnalka – Kovács Vilmos:

Vajdaság mezőgazdasági jellemzői

 

A kedvező területi adottságoknak köszönhetően Vajdaság területén a földművelés és az állattenyésztés hagyománya nagy múltra tekint vissza. A tartomány lakosságának túlnyomó része a mai napig valamilyen módon kapcsolatban áll a mezőgazdasági tevékenységgel. Az ágazat néhány évtizede még az iparágak palettáján az egyik legjelentősebb volt, de még ma is jelentős szerepet tölt be az ország gazdaságában. Az 1990-es években az országot sújtó gazdasági zárlat és a politikai viharok nagyban hátráltatták az ágazat fejlődését. A viszonylagos politikai stabilitás kialakulása, a gazdasági embargó megszűnése és a feldolgozóipar privatizációs folyamatának a megindulása pedig jelentősen hozzájárultak a mezőgazdaság fellendüléséhez.

Az elmúlt időszakban a mezőgazdasági termelők zömének gépei és ők maguk is elöregedtek, a termesztéstechnológiájuk pedig elavult. Azonban ezzel a folyamattal egy időben megjelentek a magasan szakképzett, nagy termőterületeket megművelő fatal gazdák is. A változás során az a tendencia látszik kirajzolódni, hogy egyre kevesebben és egyre nagyobb földterületeken végzik a mezőgazdasági tevékenységet.

A tanulmány célja, hogy átfogó képet nyújtson a vajdasági mezőgazdaság jellemzőiről, különös tekintettel a 2004-től kezdődő időszakra vonatkozóan. Módszertanilag a tanulmány szakirodalmi feldolgozások és statisztikai adatok elemzésén alapul.

A tanulmány letöltése

Hozzászólások lezárva.