Íráshasználat a halálhírközlésben és az emlékezési gyakorlatban

Fehér Viktor

Íráshasználat a halálhírközlésben és az emlékezési gyakorlatban

Vajdasági gyűjtés

Az Egyházaskéren készített 33 félig strukturált interjú adataiból az látszik, hogy a 20. század közepe táján a halálhír közlése a hozzátartozókkal élőszóban történt. A mezőgazdasági munkából élők körében a gazda vagy a gazdasszony halálhírét az istállóba is bekiáltották, az állatokat az udvarra eresztették, a kutyákat pedig a szobába is beengedték az elhunythoz. A halálhír a szomszédos településeken élő hozzátartozókhoz szintén élőszóban jutott el, egy-egy küldött által: általában egy fiatal legény lóháton terjesztette a gyászhírt. A halál beállta utáni leggyakoribb teendők közé tartozott az óra megállítása és az ablak kinyitása is, illetve gyertyát
is gyújtottak, amit az ablakba helyeztek el. A gyertya, amellett, hogy az elhunyt lelki üdvéért égett, halálhírközlő funkcióval is bírt. További halálhírközlők a templomi harangozás és a nyitott nagykapu is (Fehér 2016). Tripolszky Géza zentai levéltári vizsgálatai szerint a Délvidéken, Zenta környékén az íráshasználat a halálhírközlésnél a 19. század hatvanas-hetvenes éveiben jelent meg először gyászjelentések formájában (Tripolszky 1985, 3). Beszédes Valéria tanulmányában pedig az olvasható, hogy a vajdasági magyarság körében a hatvanas évektől vált elterjedtté a gyászjelentés, mint a halálhírközlés egy új formája (Beszédes 1987, 697–708). Széleskörűen ismert, hogy a mai gyászjelentők előre nyomtatott változatai minden temetkezési vállalkozónál megtalálhatóak, s többnyire sorozatgyártásban készülnek, csak az elhunyt nevét és az elhalálozás, valamint a temetés idejét kell kézzel írott formában feltüntetni. Az első gyászjelentéseket postán küldték a távolabb élő hozzátartozóknak (Tripolszky 1985, 3), mára pedig nyilvános terjesztésre került, megjelennek hirdetőtáblákon, a boltok előtt, a temetőkapun és az elhunyt otthonában, utcakapuján is, illetve egyre gyakoribb az előfordulásuk az internetes felületeken, közösségi oldalakon is. Formájuk is az egyéb, rendezvényeket hirdető plakátokéhoz hasonló. Színvilágunk visszafogott: fehér alapon fekete keret, a rajta megjelenő írás felirata pedig ugyancsak fekete. 

Tanulmányomban, tovább árnyalva a fenti áttekintést, a halál beálltát követő halálhírközlés és az ahhoz szorosan kapcsolódó íráshasználat, illetve az ezekből következő emlékezési gyakorlatok két lehetséges délvidéki változatának áttekintő-ismeretterjesztő bemutatására vállalkozom. Az elemzés első részében a közösségi hálón megjelenő halálhírközléseket mutatom be az általam választott elemző-értelmező keretben, míg a második részben a temetőben előforduló íráshasználatot tekintem át egy konkrét példán, az egyházaskéri köztemető sírfeliratain keresztül.

Hozzászólások lezárva.