Vajdaság III.

Fejezetek Vajdaság egyháztörténetéből

Előszó

Jelen kötet, melyet a Tisztelt Olvasó kezében tart, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete által kiadott Vajdaság-kötetsorozat immár harmadik kötete. A sorozaton keresztül a VMDOK lehetőséget biztosít a fiatal kutatók számára tudományos eredményeik megjelentetésére és egyben a délvidéki, vajdasági történelem, társadalom, gazdaság egyes részkérdéseinek elmélyült megismerésére.

A korábbi kötetek ennek megfelelően a térség társadalmi-gazdasági jellemzőit, illetve az autonómia kérdését járták körbe különböző aspektusok és interdiszciplináris módszerek segítségével. Jelen tanulmánykötet – igazodva a magyar tudományos közéletben egyre intenzívebb egyház- és vallástörténeti érdeklődéshez – központi gondolatként a délvidéki magyarság egyházi életébe, a keresztény-keresztyén felekezetek történetébe enged rövid, de fókuszált betekintést. A kötet négy komoly tanulmánya körüljárja a katolikus és a református egyház helyi történetét, a középkori bácsi káptalan kiemelkedő hiteles helyi szerepét és a jelenkori gyászmunka szimbolikus vonatkozásait. Ezzel a kötet komoly űrt tud betölteni, hiszen az 1945 utáni közép- és kelet-európai szovjet típusú berendezkedés keretei között nem nyílt mód a század első felével történő kiegyensúlyozott szembenézésre és a rendszerváltoztatásig alig alakult ki komoly egyháztörténeti műhely. Egy-két kiemelkedő történészszemélyiségen kívül alapvetően csak az emigrációban foglalkoztak a Kárpát-medencei magyarság jelenkori vallás- és egyháztörténetével. A jelenlegi tudományos közéletben így joggal kapta vissza a korábbi kiemelt szerepét a vallástudomány és a történelemtudományon belül az egyháztörténet.

A kötetben a Tisztelt Olvasó megismerkedhet Orosz Attila tollából a délvidéki református egyház mozgalmas történetével és rendkívül jelentős szerepével a térségben. Kiemelt hely jut a két világháború között létrejött Országos Egyház (Jugoszláv Királysági Református Keresztyén Egyház) bemutatásának, első püspökének, Ágoston Sándornak, valamint a püspökségi székhely, Bácsfeketehegy ábrázolásának. Ennek során a szerző nem feledkezik meg az egyházszervezés, a hitélet, a különböző teológiai irányzatok elemzéséről, részletesen tárja fel a Keresztyén Ifjúsági Egyesület tevékenységét. A második világháború utáni Jugoszlávia korszakából megismerkedhetünk a szekularizáció és a szórványosodás problémáival, valamint az Ágoston Sándor püspök által elindított teológiai továbbképző szeminárium történetével. Az olvasók betekintést nyerhetnek Csete K. István püspökségének időszakába, a belmissziós tevékenységbe, az építkezésekbe és a 70-es évek problémáiba. A szerző kronologikus rendben tárgyalja Hodosy Imre és Csete Szemesi István püspökségét, az egyházkerületi változásokat, a történelmi kihívásokból, a jugoszláv állam széteséséből fakadó problémákat, valamint az újrainduló külföldi és belföldi ökumenikus kapcsolatokat is. A tanulmány végén Orosz Attila felhívja a figyelmet a jelenkori kihívásokra, a kivándorlás, a beolvadás és az elvilágiasodás veszélyeire, valamint a szórványok és peremgyülekezetek elsorvadásának kérdésére is.

Orcsik Károly tanulmánya hasonló részletességgel és komoly forrásbázissal tekinti át a katolikus egyház délvidéki szerepét, szervezeti változásait és történelmi jelentőségét az elmúlt száz évben. Részletes demográfiai adatokkal mutatja be a térség vallási hovatartozásának változását a két világháború között, majd az 1945 utáni időszakban. Elemzi a magyar püspöki kar és XV. Benedek, illetve XI. Piusz kapcsolatát, kiemelve, hogy különösen Csernoch János érsek, illetve Glattfelder Gyula csanádi püspök hatott erősen a szentatyákra annak érdekében, hogy a mai Vajdaság területén nem hoztak létre új püspökségeket, csupán apostoli kormányzóságokat állítottak fel közvetlenül a Szentszék fennhatósága alatt. Így részleteiben megismerkedhetünk a bácskai és a bánsági egyházkormányzattal, a lelkipásztorok képzésével, a szerzetesrendek és hitéleti egyesületek tevékenységével. A második világháború alatti atrocitások és az azt követő komoly nehézségek ismertetése után mutatja be a szerző a szabadkai és nagybecskereki püspökség létrejöttének útját és a térség egyházi helyzetét a titói korszakban, a zarándokutak jelentőségét a kapcsolatépítésben. Ez az időszak egyben fel is értékelte a katolikusságot a térségben, ugyanis kapoccsá válhattak a „vasfüggöny” mögött rekedt és a Nyugaton, emigrációban élő magyar katolikusok között. Az ezt követő újabb próbatételek ismertetésével jut el a szerző napjaink jelentős hitéleti mozgalmaiig és a katolikus egyesületekig, az újrakötött testvéri szálakig a mai magyar katolicizmussal.

Pfeiffer Attila tanulmánya a Délvidék talán legjelentősebb középkori hiteleshelyének, a bácsi káptalan történetének állít méltó emléket. A tanulmány egyrészt komoly historiográfiai munka is, hiszen áttekinti a hitelehellyel kapcsolatos legmeghatározóbb történeti munkákat, részletesen elemzi a bácsi káptalannal foglalkozó magyar nyelvű szakirodalmakat. Ezt követően a magyarországi káptalanok áttekintő történetében helyezi el a délvidéki hiteleshely szerepét és jelentőségét, részletesen bemutatva annak középkori fejlődéstörténetét, méretét, a kanonokok szerepét és jogosultságait, a káptalan birtokstruktúráját. A tanulmány nagy érdeme, hogy részletekbe menően elemzi a hiteleshelyi tevékenységet a káptalanban, az ott előforduló oklevelek fajtáit, őrzési helyét, a káptalan ezzel kapcsolatos hatókörét. Részletesen bemutatásra kerülnek a fennmaradt középkori oklevelek, azok egyes korszakokban meghatározó típusai (fassio, relatio, valamint privilégiális oklevelek). Míg a középkori Magyarország egyik jelentős hiteles helyének tekinthetjük a káptalant, 1526-ot követően az intézménynek nem találni nyomát az újkori magyar történelemben.

A kötet zárótanulmánya keretében Fehér Viktor a modernkori halálhírközlés és megemlékezések gyakorlati vizsgálatára vállalkozik a délvidéki magyarság körében. A közösségi média megjelenése és az internethasználattal terjedő személyes jelenlét a közösségi oldalakon a szociabilitás új aspektusát nyitja meg a társadalomtudományi vizsgálatok előtt. A szerző tanulmányában egyfelől az elhunytak felhasználói profilján megjelenő kommenteket vizsgálta, továbbá a megosztások szerzőinek és az elhunytak, valamint a közönségüknek (az olvasótáboruknak) a viszonyát elemezte, illetve ezáltal a halál utáni kommunikáció minőségét tette vizsgálat tárgyává a közösségi hálón. Ezt egészíti ki a temetői sírfeliratok részletes elemzése egy speciális mintán, az egyházaskéri temető sírhelyein keresztül. A gyakorlati példáknak köszönhetően mutatkozik meg a veszteség feldolgozásának, a gyászmunkának az új útja: a hagyományos sírfeliratoktól eltérően jóval bővebb az online térben történő megemlékezés, kiterjedt a párbeszédfolyamat és így a fájdalom enyhítésének új módja a közeli és távoli hozzátartozók körében.

Az értékes és számos új tudományos felismerést tartalmazó kötetet ezúton is jó szívvel ajánlom a Tisztelt Olvasó szíves figyelmébe, bízva abban, hogy a feltárt ismeretanyagok társadalmi hasznosulása magyarságtudatunk, történelmünk és vallási életünk jobb megismeréséhez járulhat hozzá széles körben.

Dr. Zachar Péter Krisztián

Hozzászólások lezárva.