1988-ben született Szabadkán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékén PhD-hallgató. 2011-ben a Szegedi Tudományegyetem alapszakán földrajz BSc diplomát szerzett, majd 2013-ben mesterszakon geoinformatikus geográfusként (MSc) végzett. Doktori tanulmányait 2013-ban kezdte a Szegedi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájának Geoökológia Doktori Alprogramján (az Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék keretein belül). Kutatási területe: humán bioklimatológia. Kutatási témája: A termikus komfortviszonyok térbeli mintázatának elemzése és kapcsolata a közterület-használattal (témavezető: Dr. Gulyás Ágnes). A szerb mint környezetnyelv mellett német és angol nyelvtudással rendelkezik. Az Oktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztálya által működtetett határon túli magyar Balassi Bálint Előkészítő ösztöndíjas volt 2007-től 2008-ig, majd határon túli magyar miniszteri ösztöndíjas 2008–2011 között. Tudományos tevékenysége kezdettől a különböző térinformatikai módszerek környezetvédelmi célú alkalmazásra irányult. Kutatásainak eredményeit két konferencián is bemutatta, az OFKD-n (2012) különdíjban, az OTDK-n (2013) dicséretben részesítették.
Tudományterület: természettudományok, földtudományok
E-mail: takacsagi@geo.u-szeged.hu
A doktori értekezés témája:
A doktori értekezés témája a különböző városi közterületek termikus komfortviszonyainak vizsgálata. A témaválasztás azért esett erre a területre, mert amíg Földünk népessége az 1950-es évekhez képest 2020-ra közel 3-szorosára, addig a városi lakosság részaránya várhatóan 6–7-szeresére emelkedik. A városiasodás a természeti környezet nagymértékű átalakításával jár, amely a természeteshez képest jóval terhelőbb városi légtérben is megmutatkozik. Nem csak a léghőmérséklet az egyedüli paraméter, mely hatással van az emberi szervezet hőháztartására, illetve hőérzetére és a vele kapcsolatos termikus komfortérzetre. A léghőmérséklet, a légnedvesség, a szél, valamint a hőhatású sugárzás együttesen alakítják szervezetünk energiaegyenlegét. Ennek az összesített hatásnak a leírására vezették be a termikus indexeket, melyek közül a legismertebb a °C mértékegységű Fiziológiailag Ekvivalens Hőmérséklet – PET. A doktori értekezés során több szegedi belvárosi zöldterület, illetve városi tér vizsgálatára kerül sor, amely alapján hőstressz-térképek segítségével nyílik lehetőség a termikus viszonyok mozaikosságának elemzésére. Egy városi közterület humánkomfortszempontú objektív értékeléséhez, vagyis a PET-index kiszámításához mindenekelőtt a területre jellemző mikrometeorológiai paraméterek mérése, illetve szimulációk útján juthatunk. A dolgozatban használt módszer kipróbálásának célja, hogy megvizsgáljuk, a nagy felbontású mért adatok nélkül is hozzá lehet jutni e valósághű adatokhoz. Ehhez szükség van a kapott modelleredmények helyszíni mérésekkel történő összevetésére, vagyis a modellezési eljárás validálására is. További cél a mintaterület területhasználatának felmérése, valamint a látogatók viselkedési reakcióinak összehasonlítása a PET-index időbeli változásával.
Egy „klímabarát” település tervezési munkálatainál a humánkomfort-vizsgálatok eredményei értékes alapadatul szolgálhatnak, segítségükkel élhetőbb, a klímaváltozás következményeinek megfelelő városi közterek tervezhetők.
Jelentősebb publikációk:
Kántor N.–Égerházi L. A.–Takács Á. 2012: Két szegedi játszótér bioklimatológiai értékelése nyári felmérések alapján. In: Rakonczai J.–Ladányi Zs.–Pál-Molnár E. (szerk.): Sokarcú klímaváltozás. Szeged. Geo Litera. 111–124. o.
Égerházi L. A.–Kántor N.–Takács Á.–Unger J. 2012: Patterns of Attendance and Thermalconditions on a Pedestrian Street. – Proceedings ‘8th International Conference on Urban Climate. Dublin. Paper 170.
Égerházi L. A.–Kántor N.–Takács Á.–Gál T.–Unger J. 2012: Thermal Stress Maps Validation with On-site Measurements in a Playground. – Proceedings ‘8th International Conference on Urban Climate. Dublin. Paper 169.
Takács Á.–Tanács E.–Kiss M.–Gulyás Á. 2014: Urban Tree Crown Delineation with Object Based Image Analysis for Urban Ecosystem Service Indicator Development. – Air and Water Components of the Environment. [megjelenés alatt]
Gondolataim a vajdasági magyar tudományos életről és tudományos utánpótlásról:
Fontosnak tartanám a vajdasági magyarok tudományos összefogását és egymás segítését, ezen keresztül a különböző egyetemek, oktatási intézmények között az együttműködést, esetlegesen közös kutatásokban való részvételt vagy azok megszervezését.




