1977-ben született Szabadkán. Jelenleg Szabadkán él, a Pro Regio Tanácsadó vállalkozás vezetője. A szabadkai Regionális Tudományi Társaság elnöke, a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének igazgatóbizottsági elnöke, a Palicsi Helyi Közösség közgyűlésének tagja, a Helyi Közösség tanácsának elnökhelyettese. Főiskolai oklevelét a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karán szerezte 2004-ben, egyetemi diplomáját a Szent István Egyetem Gazdadaság- és Társadalomtudományi Karán szerezte 2006-ban. Ettől az évtől a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskolájában doktori tanulmányokat folytat, 2010-óta doktorjelölt. Kutatási témája: A határon átnyúló európai uniós fejlesztési források hatásai Vajdaság területi fejlődésére (témavezető: Dr. Nagy Imre). A szerb nyelv mint környezetnyelv mellett középfokú angol és alapfokú német nyelvtudással rendelkezik. DOMUS junior szülőföldi ösztöndíjas (2010), munkásságát a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány díjazta 2010-ben.
Tudományterület: társadalomtudományok, közgazdaságtudományok, regionális tudományok
Email: riczandras@rcgroup.co
A doktori értekezés témája:
A doktori értekezés a területi fejlesztés vajdasági aspektusait vizsgálja, kiemelve a tartomány perifériális helyzetét és az abból következő hátrányokat, amelyeket az Unió határon átívelő forrásai felhasználásával előnyére fordíthat, megfelelő forrásmenedzsmenttel.
Szerbia tovább folytatja sokszor tévelygő útját az Európai Unióba. Az Unió számos támogatási eszközt kínált fel az elmúlt évtizedben, amelyek segítségével növelni lehet a térség fejlettségét, ezek közül a legszélesebb körben a határon átívelő programok támogatásai váltak elérhetővé. Vajdaság, Szerbia északi, korlátozott autonómiával rendelkező tartománya számára az uniós határon átívelő programok jelentős fejlesztési forrásokat jelentenek, mivel mind Magyarországgal, mind Horvátországgal, mind Romániával közös programok működnek, amelyek gyakorlatilag lefedik az egész tartomány területét.
A dolgozat célja, hogy választ adjon arra a feltételezésre, hogy Vajdaság, a vajdasági lakosság számára az uniós források hoztak-e a területfejlesztés szempontjából kézzel fogható eredményeket illetve, hogy megvizsgálja, hogy az eddig lezajlott programok mennyire voltak eredményesek ebből a szempontból, illetve a területi fejlődés milyen szegmenseit érintik e programok pozitívan. A vizsgálat fő célkitűzése, hogy a projektek területfejlesztésre gyakorolt hosszú távú hatását, a kitűzött célok elérését, valamint a fenntarthatóságot és az esetleges továbbfejleszthetőséget vizsgálja.
A munka során definiálásra került a határmentiség és a határon átívelő kapcsolatok fogalma, és elemzésre kerültek a területi kapcsolatok és ezen belül is a határon átívelő kapcsolatok európai szabályozása. A kutatás során vizsgálatra kerültek a térség múltbeli és jelenlegi kapcsolatai szomszédjaival.
Fő motívumként az eddigi lezajlott programok átfogó vizsgálata készült el mind a szerb–magyar, szerb–horvát, mind pedig a szerb–román viszonylatban. Az eddigi több mint nyolc évben lezajlott programok során igen nagy adathalmaz és tapasztalatmennyiség gyűlt össze ahhoz, hogy értékelni lehessen e programokat és azok megvalósításának hatásait.
A munka során 2006-tól ez idáig lezajlott Phare CBC, Interreg és IPA eszközökből allokált projektek eredményeinek vizsgálata zajlott, mindhárom programterület eredményei vizsgálatra kerültek összességében, valamint területenként néhány kiemelt projekt empirikus vizsgálatára került sor.
Jelentősebb publikációk:
Gábrity M. I. –Ricz A. 2006 (szerk.): Kistérségek életereje. Délvidéki fejlesztési lehetőségek. Szabadka. Regionális Tudományi Társaság.
Ricz A. 2009: Egy határon átívelő régió (EGTC) kialakításának lehetőségei a szerb–magyar határtérségben. – Central European Journal Of Regional Development And Tourism. 1. évf. 1. sz.
Takács Z.–Ricz A. 2010 (szerk.): Lendületben a regionális tudományig. Tiszteletkötet Dr. Somogyi Sándor részére. Szabadka. Regionális Tudományi Társaság.
Ricz A.–Somogyi S. 2011: A kreatív gazdasággal kapcsolatos tanulságok. In: Csata A.–Elek S. (szerk.): Gazdasági válság – regionális kitekintés. Csíkszereda. Státus Kiadó.
Ricz A. 2012: A határon átívelő programok hatásai Vajdaság területi fejlődésére – az ezeken alapuló területi együttműködések továbbfejlesztésének lehetősei. – Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek. IX. évf. 1. sz.
Gondolataim a vajdasági magyar tudományos életről és tudományos utánpótlásról:
A vajdasági magyar tudományos élet utánpótlása kiemelten jó helyzetben van, hiszen két irányba is megindulhat a tudományosság útján, egyrészt az Anyaország felé, másrészt pedig saját szülőföldjén is keresheti a boldogulását. Kérdés, hogy melyik a könnyebb a kettő közül, illetve melyik úton való haladás segíti a vajdasági magyar tudományos elitet a fejlődésben. A legnagyobb probléma a fiatal potenciális kutatók elvándorlása, ennek köszönhetően sok esetben a második vonal kerül előtérbe, ami egyáltalán nem jó irányú folyamat.




