PÓSA MIHÁLY, Ph.D.

pósa1978-ban született Szabadkán. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Egyetemi tanulmányait az Újvidéki Egyetem Természettudományi-matematikai Karának (ÚETTK) Kémiai Intézetében végezte el, ahol 2002-ben szerzett vegyészoklevelet évfolyamelsőként. Magiszteri tézisét biokémiából 2006-ban védte meg (ÚETTK), míg a doktori értekezését 2008-ban, szintén biokémiából (ÚETTK). Tanársegédgyakornokként 2002-ben kezdte pályafutását az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának Gyógyszerészettudományi Tanszékén. Ugyanebben az intézményben 2008-ban tanársegéddé, 2009-ben egyetemi docensé, 2013-ban pedig egyetemi rendkívüli tanárrá (fizikai kémia, szerves kémia és kemometria tantárgyakat oktat) és a Gyógyszerészeti Tanszék tanszékvezető-helyettesévé választották. Több ízben kutatói tanulmányúton volt a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. Pályafutásának kezdetétől több nemzetközi (East-NMR Project No. 228461; Fundacão para a Ciência e Tecnologia-Portugal, Project No. SFRH/BPD/43365/2008; IPA Magyarország-Szerbia) és hazai tudományos kutatói projektben vesz részt. 2011-től Az epesav micellák tanulmánzyozása című tartományi projekt vezetője. Ezenkívül tudományos együttműködési kapcsolatokat ápol több felsőoktatási intézménnyel és azok kutatóival Romániában, Portugáliában, Magyarországon, Szlovéniában, Új-Zélandon és Németországban.Oktatóként 10 diplomamunka és egy doktori értekezés elkészítése során volt témavezető, jelenleg pedig három doktori értekezés témavezetője.
Kutatásai területe túlnyomórészt az epesavak és azok sóinak vizes (micellák) és nemvizes (reverzmicellák) közegben történő önszerveződésének a tanulmányozása Vizsgálja az epesavionok és más szurfaktánsok (nem ionos és ionos) vegyes micelláit. Foglalkozik a regular solution theory (RST) elmélet alkalmazhatóságával és az RST módosításával. Kutatja az epesavak keto (oxo) és etilidén (Wittig reakció) származékainak szintéziseit és azok orvosi – gyógyszerészeti alkalmazhatóságait (az epesavak kombinációja morfinnal, lidokainal, verapamilal, koleszterin oldékonysága stb). Kutatási területéhez tartozik az epesavak hidrofób-hidrofil tulajdonságainak kromatográfiás (TLC, HPLC) és QSAR-kemometriás vizsgálata is.
Eddigi munkássága 41 nemzetközi tudományos folyóiratban (SCI: 15-M21, 12-M22, 14-M23) megjelent cikk (Biochimie, Biochimica et Biophysica Acta, Colloids and Surfaces: Biointerfaces,Current Organic Chemistry, Steroids, Talanta stb), 2 monográfia, 3 könyvfejezet, 90 tudományos közlemény és kivonat, valamint 1 egyetemi jegyzet és 1 egyetemi praktikum. SCI publikációinak össz impakt faktora ≈90, független hivatkozásainak száma 110 (scopus-WOS). Szerbiában a tudományos tevékenységet merő paraméterének az értéke (indeks kompetentnosti) 291.70.
Díjak: A Vajdasági Autonóm Tartomány második „Dr. Zoran Đinđić” díja a kiemelt fiatal kutató és tudós részére (2008); A Vajdasági Autonóm Tartomány első „Dr. Zoran Đinđić” díja a kiemelt fiatal kutató és tudós részére (2010); a Magyar Tudományos Akadémia Arany János fiatal kutatói díja (2011); az Újvidéki Egyetem Orvosi Kara a 2013-as év legjobb tanára – cseresznye rend I. fokozatú díja (2014).
Az Újvidéki Egyetem és az Orvosi Kar számos szakmai tanácsának a tagja, valamint a Szerb Kémiai Társaság és a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság tagja.

Tudományterület: természettudományok, kémiai tudományok
E-mail: mihaljp@uns.ac.rs

A doktori értekezés témája:
Az epesavak hatása bizonyos gyógyszerekkel kapcsolatos transzport jelenségekre in vitro kisérletekben (Uticaj žučnih kiselina na transportne procese odabranih lekova u in vitro eksperimentima) c. doktori értekezésében vizsgálta az epesav Na-sók önszerveződésének a termodinamikáját, valamint az epesavak és a lidokain hidrogén-hidas aggregátumait szerves oldószerben. QSPR modellekben fejezte ki az epesav szteránváz hatását a micellaképződés entrópiájára és a lidokain-epesav komplex egyensúlyi állandójára vonatkozóan. Az epesav aggregátumok ábrázolására új projekciós képleteket dolgozott ki.

Jelentősebb publikációk:
M. Poša 2010: Osnovne metode u hemometriji. Novi Sad. Medicinski fakultet.

M. Poša 2011: Fizičko-hemijske osobine žučnih kiselina sa osvrtom na okso derivate 5β-holanske kiseline. Novi Sad. Medicinski fakultet.

M. Poša 2011: QSPR Study of the Effect of Steroidal Hydroxy and Oxo Substituents on the Critical Micellar Concentrations of Bile Acids. – Steroids. 76. évf. 1–2. sz. 85–93. o.

M. Poša 2012: Hydrophobicity and Self-association of Bile Acids with a Special Emphasis on Oxo Derivatives of 5-β-cholanic Acid. – Current Organic Chemistry. 16. évf. 16. sz. 1876–1904. o.

M. Poša 2014: Heuman Indices of Hydrophobicity in Bile Acids and Compared with New Developed and Conventional Molecular Descriptors. – Biochimie. [megjelenés alatt]

Gondolataim a vajdasági magyar tudományos életről és tudományos utánpótlásról
Fontosnak tartom minél több fiatal kutató integrálását a szerbiai – vajdasági felsőfokú oktatási és tudományos intézményekbe, illetve elhelyezkedésük segítését olyan vállalatokban, amelyekben kamatoztatni tudnák tudásukat és tapasztalatukat. Kimelt fontosságú feladatnak látom a Szabadkai Magyar Tannyelvű Egyetem (SZMTE) létrehozását, amely biztos záloga lenne a jövőbeli vajdasági magyar tudományos életnek. Világos, hogy a SZMTE-ben nem lesz lehetőség lefedni minden tudományterületet, amelyek ma az Újvidéki Egyetem keretében müködnek, így szorgalmazni kell, hogy e tudományterületeken minél több magyar kutató dolgozzon az Újvidéki Egyetemen

Hozzászólások lezárva.