PALATINUS BRIGITTA

palatinus1987-ben született Zentán. 2010 óta Magyarországon, Debrecenben él. A Debreceni Egyetem Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának doktorandusza 2012 óta. Doktori kutatását a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren folytatja, témavezetője Dr. Gályász József. Alapdiplomáját az Újvidéki Egyetem szabadkai Közgazdaságtudományi Karán szerezte 2010-ben európai gazdaság és üzlet szakon. 2010-ben elnyerte a Budapesti Vidékfejlesztési Minisztérium FAO ösztöndíját, és megkezdte mesterképzését a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karon. 2012-ben szerzett Vállalkozásfejlesztő közgazdász oklevelet. 2012-ben a Kari Tudományos Diákköri Konferencián szekcióelsőként Dékáni Kiemelt Díjban részesült. 2012-ben elnyerte a Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója Kitüntetést. 2013-ban a Veszprémben megrendezett Országos Tudományos Diákkonferencián különdíjban részesült. 2011 óta a Kerpely Kálmán Szakkollégium tagja, és számos tanulmányúton vett részt külföldön és Magyarországon egyaránt. 2011–2013 között a Veres Péter Kollégium és Arany Sándor Diák Apartman Kollégiumi Bizottságának aktív tagja. 2004-től 2007-ig volt a Zentai Nyári Ifjúsági Játékok Csapatversenyének szervezője, majd ezt követően 2009–2011 közötti időszakban a főszervezője. 2010-ben és 2011-ben a Zentai Ifjúsági Iroda által szervezett Játék Határok Nélkül című rendezvény szervezője, 2011-ben a Zentai Kincskereső főszervezője.

Tudományterület: társadalomtudományok, gazdálkodás- és szervezéstudományok
E-mail: bigoci@gmail.com

A doktori értekezés témája:
A Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasai kiszolgálásának folyamatszemléletű vizsgálata. A Debreceni Nemzetközi Repülőtéren 2012 júniusától menetrend szerinti, folyamatos forgalom kezdődött meg London-Luton és Debrecen között, amely mérföldkőnek tekinthető az utasforgalom növekedésében. Megállapítható, hogy az utasforgalom jelentős a forgalmi adatok alapján, ami az újabb menetrend szerinti járatok eredménye. Az általam végzett kutatás célja annak a ténynek a bizonyítása, hogy a repülőtér személyforgalmának növekedése a vevőkiszolgálás színvonalának emelésével érhető el, majd ennek megfelelően a járatszámok bővítésével. A vevőkiszolgálás vizsgálata egy olyan folyamatstruktúra elkészítését igényli, amely tartalmazza az utasok által igénybe vett szolgáltatásokat, kezdve a repülőtérre érkezésüktől, a repülőtérről való távozásukkal bezárólag. Egy ilyen folyamatstruktúra megalkotása lehetővé teszi, hogy a benchmarking módszerével összehasonlítást végezzünk más városok utaskiszolgálásával. A struktúra kiépítéséhez viszont szükséges elvégeznünk a repülőtér utasainak szegmentációját utazási motivációjuk alapján, mivel motivációjuktól függően más és más szolgáltatásokat fognak igénybe venni. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mire van szüksége egy utasnak, hogy jól érezze magát. Milyen szolgáltatásokra van szükség, ahhoz, hogy kielégítsük a fogyasztói igényeket; milyen értékteremtő folyamatokat kell bevezetnünk, ahhoz hogy a fogyasztó jól érezze magát; milyen már meglévő folyamatok átszervezésére van szükség a hatékonyság növelése céljából. Fontos kihangsúlyozni, hogy azok a folyamatok, amelyektől az utas jól érzi magát a városban való tartózkodási ideje alatt, nem egy szervezetnél történnek. A folyamatok sikeressége a szervezetek/szerveződések együttműködésének függvényeként írható le. A folyamat alapú megközelítés alkalmazásával nyilvánvalóvá válnak azok a tevékenységek, amelyek egyetlen érintett célját sem szolgálják, vagy nem megfelelően szolgálják annak kielégítését, ezért veszteséget okoznak a folyamatgazdának. Mindezen kívül a folyamatszemlélet segítséget nyújt abban is, hogy az egyes tevékenységek közötti ok-okozati kapcsolatrendszert megértsük, és ezen keresztül a fejlesztés során feltárjuk a problémákat, kockázatokat.

Jelentősebb publikációk:
Palatinus B. 2012: A folyamatmenedzsment alkalmazása a rendezvényszervezés területén. – Gazdálkodástudományi Közlemények. IV. évf. 1. sz. Debrecen. DE Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar.

Igyártó L.–Justyák E.–Lénárt N.–Palatinus B.–Szabó A.–Juhász Cs. 2012: Kis- és középvállalkozások fejlesztésének lehetőségei az új Széchenyi terv pályázatai alapján. Az ismeretterjesztéstől az ismeretátadásig. Debrecen. Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma. Kerpely Kálmán Szakkollégium.

Palatinus B. 2013: A folyamatmenedzsment alkalmazása a rendezvényszervezés területén. – XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció. Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar. [absztrakt]

Palatinus B.–Krüzsely D. 2013: Debreceni Nemzetközi Repülőtér: Új lehetőségek a gazdasági fejlődésben. – A „Debreceni Fejlődés és Környezet” Konferencia összefoglaló CD kiadványa. Debrecen. DE AGTC Kerpely Kálmán Szakkollégium.

Gondolataim a vajdasági magyar tudományos életről és tudományos utánpótlásról:
Úgy gondolom, hogy Vajdaságban a tudományos utánpótlás száma évről évre csökken, mivel nagyon sok fiatal külföldön, főleg Magyarországon folytatja tovább tanulmányait, illetve kutatásait a jobb körülmények, lehetőségek, ösztöndíjak és kutatási források miatt. A diploma illetve a doktori cím megszerzése után, a véleményem az, hogy kevés fiatal tér vissza, főleg a hiányzó kapcsolatrendszer és az érvényesülés lehetőségének hiánya miatt.

Hozzászólások lezárva.