MGR. SZAKÁLY JÓZSEF

szakályRómai katolikus pap, a Szabadkai Egyházmegye papja. 1978-ban született Zentán. Általános iskolába szülővárosában járt, középiskolai tanulmányait pedig Magyarországon kezdte. A budapesti Városmajori Gimnázium zenei osztályába járt, ahol emelt szintű francia és angol nyelvi órák mellett orgonálni tanult. 1997-ben érettségizett. Zenei pályára készült; az Újvidéki Művészeti Akadémiára felvételizett. Ekkor lett az újvidéki nagytemplom orgonista-kántora. A háborús viszonyok miatt tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenész szakán folytatta két ízben is: először vendéghallgatóként, majd papként újabb két évéig.
1999-ben vette fel papnövendékei közé a szabadkai főpásztor, aki azóta is nagy pártolója nemcsak zenei, de a liturgia és a szent zene kapcsolatát és kölcsönhatását a gyakorlatban is vizsgáló törekvéseinek. Teológiát először Szegeden, majd Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanult, itt is szerzett egyetemi diplomát. A Központi Papnevelő Intézetben lakott, ahol közel három évig volt a szeminárium cantus magistere; a kispapok liturgikus életének egyik szolgálattevője, vezetője. Volt tehát lehetősége az elméleti tudást a gyakorlatban is megfigyelni, kipróbálni, rácsodálkozni az ünnepi nagymisék zenei szolgálatának érdekességeire, lehetőségeire. 2004-ben szentelte pappá a szabadkai bazilikában Msgr. Dr. Pénzes János megyéspüspök. Ezt követően – polgári szolgálatosként – letöltötte kötelező katonai szolgálatát a szerb hadsereg kötelékében, majd Újvidéken és Zentán volt káplán, illetve Adorjánon administrator. Innen Oromra került mint a falu első helyben lakó papja. Jelenleg harmadik önálló állomáshelyén, a Szabadka-Kertvárosi templomban plébános.
Minthogy szeretné a liturgika szent tudományát még inkább tanulmányozni, 2010-ben szerzett magiszteri fokozatot a budapesti katolikus egyetem Hittudományi Karán (Sacra Theologia Licentiatus). Jelenleg doktori disszertációján dolgozik, a már említett egyetem liturgiatörténész professzoránál.

Tudományterület: hittudomány, liturgika
E-mail: pius@freemail.hu

A doktori értekezés témája:
A Kalocsai (illetőleg Kalocsa-Bácsi) Érsekség török utáni újratelepítése és benépesítése kapcsán megjelenő liturgikus vonatkozású rendelkezések, könyvek, kiadványok; az egyházmegye liturgikus újjáéledése a 18. században, összehasonlítva más hasonló vagy eltérő sorsú egyházmegyékkel.

Jelentősebb publikációk/projektek:
Rendszeresen jelennek meg írásaim a vajdasági katolikus sajtóban, heti rovatot vezetek a Hírvivő katolikus hetilapban. De írtam már beszámolót, könyvbemutató recenziót a Bácsország, a Hét Nap, a Családi Kör vagy a Magyar Szó délvidéki sajtóorgánumokba is. Tíz évig voltam társszervezője a zentai Jézus Szíve templomban megrendezésre kerülő Húsvéti Koncerteknek, valamint alapítója és művészeti vezetője a Zentai Egyházzenei Fesztiválnak. Ennek a rendezvénynek a szervezését – Vajdaság legnagyobb működő koncertorgonájának megépítése után – jelenleg Borbély Zoltán orgonaművész vette át, de mint a zentai nagytemplom zenei életét vezető szervezet, a Cor Jesu alapítvány kuratóriumának elnöke továbbra is tevékenyen támogatom. Egyházzenei elköteleződésemből fakadóan rendszeresen részt veszek a Szabadkai Egyházmegye fontosabb eseményei zenei szolgálatának szervezésében. Az egyházmegye liturgikus bizottságának elnöki tisztjét 2010 óta töltöm be. Négy éve vagyok kinevezett liturgika tanára az egyházmegye hitoktatókat képző főiskoláján, a Katekétikai Intézetben. Tavaly vettem át a délvidék egyetlen katolikus gyermek- és ifjúsági kórusszemléjének, az Ezüstcsengőnek hivatalos koordinálását. Kisebb nagyobb rendszerességgel tartok előadásokat liturgikus és egyházzenei témakörben, különös tekintettel a mai kor ilyen irányú követelményeire, elvárásaira valamint a liturgikus és egyházzenei reformmozgalmak, reformjelenségek helyes irányultságának megfigyelésére, ezek kezelésére és jó irányban tartására vonatkozóan.
Országunk Püspöki Konferenciájának megbízottjaként én képviselem ezt a régiót a Rómában székelő, az Eucharisztikus Kongresszusokat szervező pápai bizottságban. De képviseltem már egyházmegyéinket az Európai Püspökkari Konferenciák Elnöksége által szervezett az egyetemisták lelkipásztori ellátásával foglalkozó párizsi konferencián is. Ettől az esztendőtől pedig a vajdasági Kolping családok munkájának egyházi, lelki koordinátora vagyok.

Gondolataim a vajdasági magyar tudományos életről és tudományos utánpótlásról:
Az egyházi és politikai élet egyaránt Észak-Vajdaságban gondolkodik, noha egy komoly tudományos élethez nincsenek meg maradéktalanul a feltételek. Hiányoznak a szakmai fórumok, találkozók, de a kutatóintézetek, konkrétan egy Észak-Vajdasági (szabadkai) egyetem is. Tudományosan képzett papjaink Magyarországon tanítanak, legtöbbször külföldön is publikálnak. Továbbképzések, konferenciák is kellenének, publikációs lehetőségek, szakfolyóiratok, hogy elindulhasson egy itthon maradó, és tudományos, szakmai boldogulását nem feltétlenül külföldön kereső vajdasági magyar értelmiségi réteg kialakítása, nevelése.

Hozzászólások lezárva.