1987-ben született Szabadkán, általános és középiskolai tanulmányait Zentán végezte, jelenleg Szegeden él, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetében elsőéves doktorandusz. 2013-ban szerzett gyógyszerészdoktori diplomát az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán. Kutatását 2009-ben kezdte a Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet sejtlaborjában, ahol módosított szteroid származékok antiproliferatív hatásával foglalkozik humán reproduktív rendszeri daganatos sejtvonalakon Kanizsainé Dr. Minorics Renáta és Dr. Zupkó István vezetésével. 2008 és 2013 között miniszteri ösztöndíjas, a Márton Áron Tehetséggondozó Szakkollégiumi Program résztvevője 2011-ben famulusként, majd 2012-ben magiszterként is. 2013 szeptemberétől a Richter Gedeon Talentum Alapítvány PhD-ösztöndíjasa. Kutatómunkáját eddig 2 helyi TDK első helyezéssel (2011 és 2013), valamint a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián különdíjjal (2011, Debrecen), a XXXI. OTDK-n pedig első helyezéssel (2013, Szeged) díjazták.
Tudományterület: orvostudományok, gyógyszertudományok
E-mail: bozsity.noemi@pharm.u-szeged.hu
A doktori értekezés témája:
Az irodalom az ösztrogéneket eddig mint sejtproliferációt serkentő vegyületeket tartotta számon, az újabb eredmények szerint azonban bizonyos származékok kifejezett sejtosztódást gátló hatással rendelkeznek. Az irodalom már több A gyűrűben módosított származék antiproliferatív hatását leírta, a D gyűrűben módosított származékokról azonban még nincsenek széleskörű ismeretek.
Az értekezés a korábbi TDK-eredményeket összegezve és továbbgondolva a D gyűrűben módosított származékok vizsgálatával foglalkozik, ezek közül is a legpotensebbnek bizonyult D homoösztron antiproliferatív hatásával és hatásmechanizmusával in vitro különböző reproduktív rendszeri daganatos sejtvonalakon.
A módszerek között szerepel áramlási citometriás mérésen alapuló általános és fázisspecifikus sejtciklus analízis, különböző molekuláris biológiai vizsgálatok (PCR, Western-blot) a sejtciklus fázisátmeneteit szabályozó fehérjék működésének feltérképezésére. Valamint a tesztanyag több, különböző molekuláris patológiai háttérrel rendelkező sejtvonalon való tesztelése, melynek során meghatározható és összevethető a vegyületek citosztatikus potenciálja (IC50 értékben kifejezve). A vegyület intakt humán fibroblaszt sejtvonal osztódási képességére kifejtett hatásának vizsgálata pedig a tumorszelektivitásra enged következtetni.
Ezek az információk egyrészt kiegészítik majd jelen tudásunkat a sejtciklus folyamatát befolyásoló daganatellenes hatóanyagokról, másrészt elősegíthetik olyan új daganatellenes hatóanyagok tervezését, amelyek specifikus hatással rendelkeznek egyedi patológiájú daganatok esetén, valamint felvázolhatják a molekulák további felhasználásának lehetőségét.
A munkát a Richter Gedeon Nyrt. támogatja.
Jelentősebb publikációk:
Minorics R.–Bózsity N.–Mernyák E.–Wölfling J.–Schneider G.–Zupkó I. 2011: Antiproliferative Effect of D-homoestrone Analogues. – Frontiers in Medicinal Chemistry. Joint German–Swiss Meeting on Medicinal Chemistry. Saarbrücken. [absztrakt]
Minorics R.–Bózsity N.–Mernyák E.–Wölfling J.–Schneider G.–Zupkó I. 2012: D-homoestrone Exhibits Apoptosis and Cell Cycle Arrest at G2/M in Hela Human Cervical Cancer Cells. – 6th European Congress of Pharmacology. Granada. [absztrakt]
Minorics R.–Bózsity N.–Wölfling J.–Mernyák E.–Schneider G.–Márki A.–Falkay G.–Ocsovszki I.–Zupkó I. 2012: Antiproliferative Effect of Normal and 13-Epi-D-Homoestrone and their 3-Methyl Ethers on Human Reproductive Cancer Cell Lines. – The Journal of Steroid Biochemistry and Molecular Biology. 132. évf. 1–2. sz.
Zupkó I.–Minorics R.–Berényi Á.–Bózsity N.–Mernyák E.–Wölfling J.–Schneider G. 2013: The Anticancer Action of Novel Estrogen-like Compounds. – International Journal of Molecular Medicine. 32. évf. 1. sz.
Minorics R.–Bózsity N.–Benkő Zs.–Mernyák E.–Wölfling J.–Schneider G.–Zupkó I. 2013: 17alpha-19nortestosterone Exhibits Potent Antiproliferative Effect in Hela Human Cervical Cancer Cells. – International Journal of Molecular Medicine. 32. évf. 1. sz.
Gondolataim a vajdasági magyar tudományos életről és tudományos utánpótlásról:
Úgy gondolom, szerény kis térségünk igen erős szellemi és művészeti humánerőforrással rendelkezik, amelyet azonban nem tud megfelelőképp felhasználni és megtartani. A 12. VMTDK részvevőjeként igen tehetséges, önálló gondolkodású, kreatív embereket sikerült megismernem, akiknél azonban olykor hiányzik a szakmai irányítás, így nem találják a pontos helyüket a tudományos szférában. A teljes vajdasági tudományos életet sajnos nem látom át, a saját területemről pedig csak annyit tudnék nyilatkozni, hogy a nyelvi korlátokat leszámítva is nehéz megfelelő anyagi forrással rendelkező kutatóbázist (egyetem, kutatóközpont, magáncég, labor stb.) találni, ahol a szakmai tudás és kreativitás kibontakozhatna. Ilyen helyek létrehozásával, a lehetőség megteremtésével az utánpótlás megtartása is növelhető lenne.




